Barion Pixel

219 ezer forintot kaphatnak a bértámogatásra nem jogosult önfoglalkoztatók

“A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese közölte, a garantált bérminimummal megegyező összeget, 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók. Az egyszeri támogatás mintegy 100-120 ezer érintett, mások […]

Továbbra is 5 százalék az elviteles, illetve házhoz szállított étel- és italértékesítés áfája

A vendéglátó üzletekre a veszélyhelyzet miatt vonatkozó korlátozó intézkedésekről szóló előírások intézkedéseinek hatályát időtartamához köti. A vendéglátó üzleteket érintő intézkedések legújabb, 2021. május 23-ától hatályos módosulását követően továbbra is alkalmazható a kedvezményes adómérték az étel-ital elvitellel, házhoz szállítással megvalósuló értékesítésére. NAV közlemény

Hasznos linkek könyvelőknek

Hasznos linkek   PDF fájlok egyesítése MNB.hu árfolyam lekérés   VIES – Nemzetközi adószámok lekérdezése   Cégkapu ügyintézés Kereskedelmi és Iparkamara kamarai hozzájáruláshoz bejelentkezés, változás bejelentés E-cégjegyzék Civil szervezetek névjegyzéke (közhiteles kivonat kérhető le) Civil beszámolók ÁNYK kitöltő programja Ügyfélkapu módosítás (pl. lejárat jelszó utólagos módosítása)   E-Önkormányzati portál E-Beszámoló közzététel és keresés a közzétett […]

Kamarai hozzájárulási díj

A vállalkozásoknak a tárgy év március 31-ig 5000 Ft kamarai hozzájárulási díjat kell fizetni.   “Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását. A kamarai törvény módosítása három lényeges változást tartalmaz: 2012. január 1-től […]

Közeleg a számviteli politika módosítás határideje – 2021.03.31.

2021.01.01-től több ponton módosult a számviteli törvény. Ennek megfelelően a változásokat 2021.03.31-ig legkésőbb át kell vezetni a számviteli politikában. Csak a változást is ki lehet emelni, abból egy jegyzőkönyvet készíteni, és aláíratni a képviseletre jogosult személlyel, de ne feledjék, hogy a számviteli törvény előírja (2000. évi C törvény 14.§ (11)) az egységes szerkezetet, tehát a […]

Egyszerűsített végelszámolás befejezéséhez kapcsolódó dokumentumhitelesítés

Az egyszerűsített végelszámolás befejezéséhez kapcsolódóan a vagyonfelosztási javaslat benyújtása a Céginformációs Szolgálaton keresztül az illetékes cégbíróságra. A vagyonfelosztási javaslatot, illetve  a legfőbb szerv határozatát a  cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 21/2006. (V. 18.) IM rendelet 13-18. melléklete alapján szükséges elkészíteni, illetve az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 12. § (1) […]

2021. március hónapra tekintettel mentesül a kisadózó után a Katv. szerinti tételes adó megfizetése alól

Módosításra került a 485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet. Ez a rendelet a 105/2021. (III. 5.) Korm. rendelettel került módosításra. A változtatásra kerülő jogszabályi részek: “1. § (1) A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban: Szocho tv.) alapján fennálló szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettséget az 5. § (4) bekezdése szerinti hónapra vonatkozóan nem […]

Gépjárműadó – 2021

“A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat 2021. január 1-től az önkormányzati adóhatóságok helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) látja el. [A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (Gjt.) 9. § (1).] A NAV az adókötelezettségről, az adózó jogát, kötelezettségét érintő kérdésekben határozatot hoz. [Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.) 72. §] Az […]

Kérem erősítse meg, hogy élőben követi a tartalmat!